Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria támadott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az indítványozó közérdekű adatok megismerése iránti igényt nyújtott be az Országos Bírósági Hivatalhoz, és több adatkör tekintetében kérte a közérdekű adatok kiadását: a közigazgatási bíráskodás megújításával kapcsolatos két törvénytervezet kapcsán kérte az OBH által készített véleményt; a közigazgatási és munkaügyi ügyszakban végbement létszámbővítés tárgyában a birosag.hu-n közzétett közleményben hivatkozott egyes adatokat; és a Fővárosi Törvényszékre és a Fővárosi Ítélőtáblára szóló bírói pályázatok esetén az eltérésekre az OBH által tett írásbeli javaslatot. Az OBH az adatigénylést megtagadta. Az indítványozó az adatok kiadása iránt pert indított. Keresetét a Fővárosi Törvényszék elutasította, amit a Kúria a felülvizsgálati eljárás során helybenhagyott. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria ítélete megsértette a közérdekű adatok megismeréséhez való alapjogot. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az OBH elnökének a szakmai véleménye egy konkrét jogszabály megalkotására irányuló folyamat során keletkezett, azzal közvetlen kapcsolatban álló adat, de nem önálló döntéshozatali aktus. Az OBH elnökének a jogszabály-előkészítés során készített összefoglaló véleménye nyilvánosságát érintően a támadott kúriai döntés alkotmányosan elismerhető célt, a bírói hatalmi ág politikai térbe helyezésének megakadályozását, és ezáltal politikai semlegességének garantálását szolgálja, a nyilvánosságkorlátozás alaptörvény-ellenessége ezért volt megállapítható. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta továbbá, hogy a Kúria azért nem látott lehetőséget az igényelt egyéb adatok kiadására, mert azt egy, a bírók személyi nyilvántartására vonatkozó törvényi rendelkezés nem teszi lehetővé: a pályázati rangsortól való eltérésre vonatkozó adat a bírókról vezetett személyi nyilvántartás része, amely kiadásához a bíró hozzájárulása vagy kifejezett törvényi felhatalmazás szükséges. A támadott döntés tehát ebben a vonatkozásban sem volt alapjogsértő, így az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria támadott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az indítványozó önkormányzati képviselő, aki az ügy előzményeként előadta, hogy egy internetes sajtótermék honlapján 2021 márciusában megjelent, önkormányzati képviselői megbízatásáról szóló cikk (ideértve annak címét is) állítása szerint több valótlan tényállítást tartalmazott egy általa megkötött kölcsönszerződésre, és ezzel kapcsolatban korrupciós bűncselekményben való esetleges érintettségére vonatkozóan. A cikk megjelenését követően az indítványozó helyreigazítási kérelemmel, majd keresettel élt. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, a Kúria az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria a sérelmezett állítás bizonyíthatóságának vizsgálata nélkül, tévesen minősítette a címben foglalt közlést értékítéletnek, majd tévesen alkalmazta a valótlan tényállítást híresztelő sajtóra vonatkozó, alkotmánybírósági gyakorlatból levezetett kivételi szabályt, ami az emberi méltósága sérelméhez vezetett. Az Alkotmánybíróság már korábbi döntésében is hangsúlyozta, hogy egy cikk címének a célja a figyelemfelkeltés, amely egyfelől közvetíti a cikk fő üzenetét, másfelől arra ösztönöz, hogy az olvasók elolvassák. Erre tekintettel kell a cikk címét önállóan is vizsgálni. A címben azonban szükségképpeni a leegyszerűsítő megfogalmazás, és sok esetben a pontatlanság is. A cikk tartalma arról szól, hogy a polgármester szerint az indítványozó valamilyen módon érintett lehetett a kerületi ingatlanpanamában. A cikk címében megjelenő „korrupció” kifejezés nem tekinthető megtévesztőnek a cikk egészéhez viszonyítva, emellett azon szempontot sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a cikk címében szerepelt a „gyanúja” kifejezés is. Ez pedig egyértelművé teszi, hogy az indítványozót nem ítélték el semmilyen „korrupciós” bűncselekmény miatt. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 7. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az Rtv. sérelmezett rendelkezése értelmében a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv kizárólagos hatáskörrel végzi el az egészségügyi tevékenység végzésében tanulói jogviszony alapján közreműködő személyek, valamint az egyházi jogi személy fenntartásában vagy tulajdonában álló egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatottak kivételével az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állók megbízhatósági vizsgálatát. Az Rtv. alapján a megbízhatósági vizsgálat során titkos információgyűjtés folytatható, amely olyan, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok, levéltitok és személyes adatok védelméhez fűződő alapvető jogok korlátozásával járó, a rendőrség által végzett különleges tevékenység, amelyet a rendőrség erre feljogosított szervei az érintett tudta nélkül végeznek. Az indítványozó orvos álláspontja szerint szabályozás azt eredményezi, hogy a 2021. január elsejével elsődlegessé tett egészségügyi szolgálati jogviszony keretében foglalkoztatott egészségügyi dolgozók vonatkozásában elvégezhető a titkos információgyűjtés pusztán a jogviszony létére tekintettel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az év jelentős részében az egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozóknak abban a félelemben kell élniük és dolgozniuk, hogy magánéletükbe a titkos információgyűjtés eszközeivel bármikor beavatkozhatnak. A jogalkotó nem határozta meg a korlátozás legitim okát és célját annak szükségességét és arányosságát; a korlátozás továbbá sérti a magán- és családi élethez, az otthonhoz és kapcsolattartáshoz való jogot. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta az egészségügyi szolgálati jogviszony jellegét és a jelen ügy szempontjából releváns sajátosságait. Az új jogviszony jelentős változást hozott az egészségügyben dolgozók számára, ugyanakkor a szabályozás számos eleme nagyfokú egyezőséget mutat a közszolgálati jellegű jogviszonyokkal. A jogviszony alanyai állami feladatokat látnak el, mind a munkáltató, mind az alkalmazott jogi helyzetét az állami költségvetéstől való függőség határozza meg, ebből következik a közszolgálati rendszer sajátosságainak megfelelő közjogi szabályozás. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kifejtett szempontok alapján az állam a közegészségügyi ellátó rendszer működtetőjeként, a jogviszony jellegére tekintettel nagy szabadsággal rendelkezik annak tartalma meghatározása során. Az Alkotmánybíróság értékelte azt is, hogy az érintetteknek választási lehetőségük volt annak megfontolására, hogy aláírják-e az egészségügyi szolgálati szerződést vagy sem. Az Alkotmánybíróság kifejtette továbbá, hogy a legtöbb szerződéses jogviszony, így az egészségügyi szolgálati jogviszonyt létrehozó szerződés is, korlátozza a szerződő felek jogait, és így a cselekvési autonómiáját. Ez azonban nem jelenti az Alaptörvényben nevesített alapjogok sérelmét, mert a szerződés megkötése, vagy adott esetben a jogviszony fenntartása éppen a felek szabad akaratán, cselekvési autonómiáján, a szolgálati jogviszonyba lépő foglalkoztatott önkorlátozásán alapul. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa, valamint a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa támadott végzéseit. Az indítványozó jogerős ítéletekkel kiszabott szabadságvesztés büntetések ismételt összbüntetésbe foglalása iránt előterjesztett indítványát a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa elutasította, a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa ezt helybenhagyta. Az indítványozó álláspontja szerint mind a korábban, mind a jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyv alapján a bűncselekményt az elkövetés idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni, az ő esetében pedig valamennyi bűncselekmény elkövetési ideje a régi törvény hatálya alá esett. Nézete szerint több alkotmánybírósági határozat alapján is az esetében az összbüntetési eljárást a számára kedvezőbb szabályokat jelentő korábbi rendelkezések figyelembevételével kellett volna lefolytatni. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a támadott döntések valóban nem állnak összhangban az Alkotmánybíróság összbüntetési ügyekben hozott határozataiban kialakított gyakorlatával. Az indítványozó utólagos összbüntetési indítványa alapján eljáró bíróságok a kifogásolt végzések tanúsága szerint nem folytatták le annak vizsgálatát, hogy a bűncselekményt az elkövetése vagy az elbírálása idején hatályban lévő büntetőtörvény szerint kell-e elbírálni. Az eljáró bíróságok, helytelenül, úgy foglaltak állást, hogy az indítványozó esetében az elkövetéskor hatályos törvényi rendelkezések alkalmazása kizárt. Az Alkotmánybíróság ezért a bírói döntéseket megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság elutasította a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló 2022. évi XIII. törvény (KATA tv.) alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az indítványozó országgyűlési képviselők előadták, hogy a KATA tv. évközben érdemben szűkítette azon adózóknak a körét, amelyek a kedvezményesadónem választására jogosultak. Az indítványozók álláspontja szerint a támadott törvény egy központi adónemet szabályozó törvény, amelynek előkészítésére, elfogadására és kihirdetésére az Alaptörvényben foglalt garanciák megsértésével került sor, így sérült a jogbiztonság követelménye. A törvény többek között igazolhatatlan megkülönböztetést tesz a vállalkozási tevékenységet folytató természetes személyek különböző csoportjai között, továbbá az egyéni vállalkozói nyilvántartásba bejegyzett egyéni vállalkozók és a külön jogszabály szerinti vállalkozói tevékenységet végző természetes személyek (pl. ügyvédek, szolgáltató állatorvosok, egyéni szabadalmi ügyvivők) között.. A hátrányos megkülönböztetéssel a törvény egyidejűleg az emberi méltóságát is sérti azoknak, akik nem választhatják a KATA-t. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a KATA tv. megalkotására és kihirdetésére vonatkozó, Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények teljesültek. Az Alaptörvény alkotmánybírósági hatáskörökre vonatkozó korlátja nem teszi lehetővé, hogy az Alkotmánybíróság az alaptörvényi rendelkezéseken kívüli eljárási követelményeket is számonkérjen a törvényalkotón, mint amilyen például az országgyűlési vita hossza és a kivételes eljárás elrendelésének oka, továbbá az sem áll módjában, hogy a törvény megalkotását és kihirdetését követő folyamatot vizsgálja. Az Alaptörvény továbbá kizárólag azt teszi lehetővé az Alkotmánybíróság számára, hogy a központi adónemről szóló törvényt néhány alapjoggal (az élethez és az emberi méltósághoz való jog, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal, valamint a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal) összefüggésben vizsgálja felül, és ezek sérelme miatt semmisítse meg. A megkülönböztetés tilalma és a jogállamiság nem található meg a felsorolásban, ezért ezzel összefüggésben érdemi alkotmányossági felülvizsgálat nem volt lefolytatható. Az emberi méltósághoz való jog sérelme pedig nem azonosítható a diszkriminációval. Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a törvényalkotó által hatályon kívül helyezett jogszabályi rendelkezéseket hatályba léptesse. Az Alkotmánybíróság ezért az utólagos normakontroll indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria támadott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó gyermeke az általános iskola alsó tagozatában tankötelezettségét magántanulóként teljesítette. Az indítványozó 2021 júniusában kérelmet terjesztett elő az Oktatási Hivatalhoz, amelyben kérte, hogy gyermeke számára az általános iskola 5. évfolyamán is tegyék lehetővé az egyéni tanrendet. Kérelmét arra alapozta, hogy gyermeke sikeresen teljesítette az iskolai követelményeket, és egyéni helyzete, szociális háttere, neveltetése, a szülők értékrendje és döntése együttesen olyan sajátos helyzetnek minősülnek, amelyre tekintettel az egyéni tanrend engedélyezésének törvényi feltételei fennállnak. Az Oktatási Hivatal a kérelmet elutasította. Határozatában megállapította, hogy a bizonyítási eljárás, ezen belül az iskola és a gyámhivatal megkeresése alapján nem volt azonosítható olyan élethelyzet, adottság, körülmény, amely alapján az egyéni munkarend indokoltsága igazolható lenne. A határozattal szemben az indítványozó keresettel élt, amelyet a Debreceni Törvényszék az alkotmányjogi panaszban támadott ítéletével elutasított. Az ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelem befogadását a Kúria megtagadta. Az indítványozó álláspontja szerint az Oktatási Hivatal határozata és az azt megtámadó keresetet elutasító ítélet sérti a gyermeke nevelésének megválasztásához való jogát, továbbá az Alkotmánybíróság egy korábbi döntésével is ellentétes. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy mind az Oktatási Hivatal, mind pedig a bíróságok eljárása megfelelt a gyermek legjobb érdekének megfelelő döntés meghozatalára vonatkozó eljárásnak, és a hivatkozott alkotmánybírósági határozatban megfogalmazott alkotmányos követelményből fakadó követelményeknek is. Az Oktatási Hivatal három, a gyermeket és körülményeit közelebbről ismerő szervet is megkeresett, és mérlegelésen alapuló döntésére a gyermek legjobb érdekének szem előtt tartásával jutott. A törvényszék ezután az indítványozó kérelmét elutasító ítéletét a peres felek nyilatkozatai, valamint a rendelkezésre álló közigazgatási iratok alapján, kimerítő szakjogi és alkotmányjogi érvelést és részletes indokolást követően hozta meg. Minden kétséget kizáróan megállapítható éppen ezért, hogy az ügyben eljáró bíróságok és az Oktatási Hivatal az előttük folyamatban levő ügy alapjogi relevanciájának felismerésével, az Alaptörvényre figyelemmel, azzal összhangban és az alkalmazandó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően eljárva hozták meg döntésüket. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria támadott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. A magyar állampolgárságú indítványozó Ausztráliában kötött házasságot muszlim vallású férjével, közös gyermekük magyar-ausztrál állampolgárságú. A férj egy idő után agresszív magatartásával az indítványozót félelemben tartotta, és a gyermeknek a vallási közösségben szokásos csonkítását is szükségesnek tartotta. Az indítványozó ezt követően megállapodott férjével a válásban, és az ezt követő hónapban Magyarországra költözött a gyermekkel együtt. A férj ugyanakkor a Hágai Egyezmény alapján kérelmet nyújtott be a gyermek szokásos tartózkodási helyére történő visszavitele érdekében. A Kúria a támadott döntésében az első- és másodfokú döntéseket helybenhagyva megállapította, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye Ausztrália, ahova a gyermeket 2022. június 1-ig vissza kell vinni. A Kúria ugyan megállapította, hogy a genitáliák csonkításának még a lehetősége is olyan súlyú, amely minden más egyéb hivatkozás vizsgálatát megelőzi, azonban úgy ítélte, hogy a másodfokú bíróság a Hágai Egyezmény 13. cikke szerinti, a gyermek súlyos testi/lelki károsodását alátámasztásául előadott érvelést megfelelően vizsgálta és értékelte. Az indítványozó álláspontja szerint a bíróságok nem a gyermek legjobb érdekeit szem előtt tartva hozták meg döntéseiket, amelyek sértik a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, továbbá a tisztességes eljárás követelményét. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a bíróság a jogellenesen külföldre vitt gyermek visszavitelét elrendelő döntésében az indítványozónak az alkotmányjogi panaszban is megismételt felvetéseire reagált, kifogásait körültekintően megvizsgálta. Megjelölte, hogy milyen bizonyítékokra alapította következtetéseit, és megindokolta azt is, hogy egyes bizonyítékokat vagy állításokat, hivatkozásokat miért nem tudott döntése alapjául elfogadni, illetve a bizonyítási indítványokat is mérlegelte. A bíróság azt is részletesen bemutatta, hogy milyen indokok mentén nem látta alkalmazhatónak a Hágai Egyezmény 13. cikk b) pontjában rögzített kivételszabályt, tehát, hogy a bizonyítékok alapján miért nem tartotta megállapíthatónak, hogy a gyermeket a visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki, vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára. A bíróság mindhárom fokon kifejezetten foglalkozott azzal a konkrét, az alkotmányjogi panasz magját is képező kérdéssel, hogy a gyermek testi integritása veszélybe kerülhet-e, ha visszatér Ausztráliába, de egységesen nemleges konklúzióra jutott. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság nyilvánosan kihirdetett határozatában megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvény, valamint a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény módosításakor azzal, hogy nem szabályozta a jogbiztonság és a tulajdonhoz való jog érvényesülésének megfelelően az Eötvös Loránd Kutatóhálózat és a kutatóintézeti hálózat korábbi működtetője, a Magyar Tudományos Akadémia közötti vagyoni viszonyokat. Az Alkotmánybíróság ezért felhívta az Országgyűlést, hogy ezzel kapcsolatos jogalkotói feladatának 2023. június 30-ig tegyen eleget. Az Alkotmánybíróság a 2019. évi LXVIII. törvénnyel módosított, a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 45–46. §-aiban és a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény 3. § (1a) bekezdésben hivatalból eljárva megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a 2019. évi LXVIII. törvénnyel módosított, a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 45–46. §-aiban és a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény 3. § (1a) bekezdésben nem szabályozta a jogbiztonság és a tulajdonhoz való jog érvényesülésének megfelelően az Eötvös Loránd Kutatóhálózat és a kutatóintézeti hálózat korábbi működtetője, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közötti vagyoni viszonyokat. A határozatban az Alkotmánybíróság továbbá azt is kimondta, hogy a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 42/C. § (3) bekezdésének alkalmazásával összefüggésben alkotmányos követelmény, hogy a tudományos kérdéseket illető döntések meghozatalakor a tudomány szabadsága érvényesüljön, és a döntéshozatal módja, szabályozása megfeleljen a tudományos szabadság alkotmányos értékének. Az Alkotmánybíróság eljárása alapjául az országgyűlési képviselők több mint egynegyedének utólagos normakontroll indítványa, valamint a Magyar Tudományos Akadémia alkotmányjogi panasza szolgált, amelyben az indítványozók a kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvény több szakasza megsemmisítését indítványozták. A korábban az MTA irányítása alatt álló, részben az MTA tulajdonából, részben költségvetési forrásból működtetett kutatóközpontokat és kutatóintézeteket a jogalkotó egy új irányítási struktúra alá helyezte. A támadott szabályozás szerint a többi között az MTA feladata a tulajdonában és a kutatóhelyek használatában lévő vagyonelemek használati jogának biztosítása. Az indítványozók álláspontja szerint ez az MTA rendelkezési jogának elvonása volt, a szabályozás az MTA alkotmányosan védett tulajdonát mint célhoz kötött közvagyont alaptörvény-ellenesen korlátozza. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette, hogy nincs hatásköre arra, hogy egy szabályozás kapcsán a közfeladatok ellátásának hatékonyságát felülvizsgálja, és önmagában az a körülmény, hogy egy közfeladatot az állam más szerven keresztül kíván a továbbiakban ellátni, még nem alaptörvény-ellenes. Az Alkotmánybíróságnak azonban feladata, hogy az intézményrendszer jellegéhez kapcsolódó követelményeket (jelen esetben a tudományos szabadság és a tulajdonhoz való jog érvényesülését) számon kérje a jogalkotón. Az Alkotmánybíróság egyebek mellett megállapította, hogy az MTA célhoz kötött vagyonának más szervhez rendelése akkor alkotmányos, ha a vagyon köre pontosan meghatározott, szükséges mértékű, és a döntés ellen bírói felülvizsgálatra van lehetőség. A vagyont ténylegesen használó új szerv nemcsak a vagyon jogait szerzi meg, de annak terheit is viseli. A közfeladathoz tartozó vagyon használati jogának az átadására továbbá csak határozott időre kerülhet sor. A határozat szerint a vizsgált törvényi szabályozás ezeket az alkotmányos követelményeket nem tartalmazza, de azok megalkotására az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel. Ezért a testület megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy nem szabályozta megfelelően a korábban az MTA által közfeladatként működtetett és irányított kutatóintézetek új irányítási struktúrába szervezésekor a fennálló és jövőbeli vagyonjogi viszonyokat. Az MTA vagyona célhoz kötött nem állami vagyon, amelyen belül az MTA által megszerzett tulajdon (pl. ingatlanok, immateriális javak) az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonvédelem tárgya. Az államnak olyan szabályozást kell megteremtenie, amely a közfeladatok ellátásához szükséges feltéteket és garanciákat biztosítja. Az Alkotmánybíróság egyebekben a támadott törvényi rendelkezések alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványokat elutasította, illetve visszautasította.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Országgyűlés 2022. október 3-i ülésnapján elfogadott, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosításáról szóló még ki nem hirdetett törvény 1. §-a nem sérti az ügyészséget megillető vádmonopólium elvét, tehát nem alaptörvény-ellenes. Az Országgyűlés – a Kormány zárószavazás előtt megtett indítványára – kezdeményezte az Alkotmánybíróság előtt az Országgyűlés 2022. október 3-i ülésnapján elfogadott, „a kondicionalitási eljárással összefüggésben a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosításáról” szóló törvény 1. §-a Alaptörvénnyel való összhangjának előzetes vizsgálatát. A vizsgálni kért rendelkezés a közhatalom gyakorlásával vagy a közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmény esetén lefolytatott új külön eljárással egészíti ki a büntetőeljárásról szóló törvényt. Megállapítja egyúttal azokat a szabályokat, amelyeket a nyomozás, a bírói jogorvoslat és a vádemelés általános szabályaitól eltérően kell alkalmazni. Az új eljárásrend első része egyfajta vádkikényszerítési eljárást takar, amelynek célja, hogy első körben a közhatalom gyakorlásával vagy a közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmény alapján indult büntetőeljárás lefolytatását elutasító vagy megszüntető nyomozó hatósági vagy ügyészségi döntés bírósági korrekciója elérhető legyen eljárási eszközökkel. Így  a nyomozás a megfelelő irányban tud tovább folytatódni. Ilyen felülvizsgálati indítványt bármely természetes vagy nem természetes személy benyújthat. A szabályozás másik része ezen túlmenően – megfelelő garanciális keretek között – azt is biztosítja, hogy végső soron, amennyiben az állami bűnüldöző szervek ezt nem látják megalapozottnak, biztosítsa a korábban felülbírálati indítványt előterjesztő személynek azt a lehetőséget, hogy a közösséget érintő kiemelt bűncselekményekre vonatkozó vádindítványával bírósághoz forduljon, és ezzel elérje, hogy a szerinte megvalósult bűncselekmény miatt a bíróság a büntetőjogi felelősség kérdésében állást foglaljon. Az Országgyűlés az előzetes normakontroll indítványban annak vizsgálatát kérte, hogy a büntetőeljárási törvénynek ez az új külön eljárása összhangban áll-e az Alaptörvény 29. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott ügyészségi vádmonopólium elvével. Az Alkotmánybíróság a határozatában kifejtette, hogy a törvénnyel a jogalkotó egy sajátos, a magyar jogrendszerben eddig nem ismert eljárásjogi lehetőséget teremt a közpénzek védelme érdekében fellépő jogalanyok számára, hogy a felülbírálati indítvány, illetve a vádindítvány benyújtásával büntetőigény érvényesítőjeként léphessenek fel, és a bíróság eljárását kezdeményezhessék. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az új eljárás rendszertanilag a vádkorrektívumok kategóriáján belül értelmezendő (ahogy a pótmagánvád intézménye is). A szabályozás az ügyészség közvád érvényesítésére irányuló kizárólagos hatáskörét nem vonja el, hanem a büntetőigény érvényesítésének korrekciós eszközeként azt csak kiegészíti. A vádmonopólium elvével nem ellentétes, ha közvagyont érintően további elem épül be a büntetőeljárási keretek közé, amely közvetlenül a közvagyon védelmét biztosítja. A törvény ezért nem sérti az Alaptörvény 29. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott, az ügyészséget megillető vádmonopólium elvét.