Lenkovics Barnabás: az Alkotmánybíróság feladata, hogy mértéket tartson

2015. március 3.

Budapest, 2015. március 3., kedd (MTI) ‒ Az Alkotmánybíróság feladata, hogy mértéket tartson, ne blokkolja a gyors kormányzati reagálást, de hozzájáruljon a törvényalkotás színvonalának javulásához ‒ erről beszélt Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság napokban hivatalba lépett elnöke a közmédiában kedd reggel.

Az alkotmánybíráskodásnak a társadalmi, gazdasági változásokkal együtt kell élnie, a problémákat követnie kell, az új kihívásokra új válaszokat kell adnia, hiszen a régi módszerekkel nem lehet megoldani az általuk előidézett problémákat mondta a Kossuth Rádióban az elnök.

Nem helyeselhető, hogy a válságos helyzetre a „törvénygyár” szinte követhetetlen módon, évi több száz törvénnyel reagál, de ebben felelős az Alkotmánybíróság is, amely korábban kimondta: alapvető jog lényeges tartalmát csak törvényben lehet szabályozni. Mára szinte minden alapvető joggá és annak lényeges tartalmává vált, így a nagyarányú változásokra csak törvények sokaságával lehet reagálni tette hozzá.

Ebben a helyzetben az Alkotmánybíróság feladata is az, hogy mértéket tartson, ne blokkolja, akadályozza a kormányzati munkát azonnali beavatkozást igénylő helyzetekben, hiszen ott a politikai felelősség, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ki kormányoz, milyen párt van hatalmon  mondta az elnök.

Arra a felvetésre, hogy a jog nem független a politikától, de az alkotmánybírák nem politizálhatnak, Lenkovics Barnabás úgy reagált: a jogot lehet egyre jobbá, tökéletesebbé tenni és egyfajta „fogalom-menyországot” kialakítani ahogy egy 19. századi jogtudós mondta , ám mindez elszakadhat az élettől, a társadalmi valóságtól. Nem véletlen, hogy a tudományban is megjelennek olyan nézetek, amelyek elvárják az alkotmánybíráskodástól, hogy kövesse a nagyarányú, drasztikus politikai változásokat tette hozzá.

Más az alkotmánybíráskodás konszolidált és más válságos időszakokban. Magyarország pedig nagyon kritikus időszakot él át, egyik válságból, a szocializmus válságából a másikba lép, nem tudjuk honnan hová tart mondta Lenkovics Barnabás a Kossuth Rádióban.

Az Alkotmánybíróság feladata ma az, hogy kibontsa az új alaptörvény dogmatikáját úgy, hogy közben semmi értékállót ne dobjon ki az elmúlt negyedszázad alkotmánybíráskodásából.

Az ugyancsak kedd reggel az M1-en elhangzott interjúban az új elnök azt emelte ki, hogy a törvényhozónak az eddiginél nagyobb súlyt kell fektetnie a szakszerűbb törvényelőkészítésre, az előzetes hatásvizsgálatokra. Az elmúlt években ugyanis nem mindig születtek kellően kiérlelt törvények, ami átmeneti, nagyon válságos időszakokban elnézhető  bár az Alkotmánybíróság ezt eddig is szóvá tette , ám most már eljött egy olyan időszak, amikor ezen lehetne javítani.

Arra a felvetésre, hogy az Alkotmánybíróságnak Holló András 2011-es távozása óta nincs elnökhelyettese, Lenkovics Barnabás megjegyezte: ezen a helyzeten szeretne változtatni.

Az új elnök beszélt arról is, hogy szeretné közelebb vinni az emberekhez az alkotmánybíráskodást és eloszlatni azt a testületről kialakult képet, hogy elefántcsonttoronyban ítélkezik.

MTI 2015. március 3., kedd