Budapest, 2011. augusztus 30., kedd (MTI) - Az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésén sem született döntés a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos határozattervezet ügyében

2011. augusztus 30.

Az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésén sem született döntés a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos határozattervezet ügyében – közölte Sereg András, a testület sajtófőnöke az MTI érdeklődésére kedd délután.

A sajtófőnök az MTI kérdésére válaszolva azt mondta, hogy a testület – mivel új szakmai szempontok merültek fel az ügyben – folytatja majd a kérdés tárgyalását, de ezen a héten már nem kerül ismét napirendre ez a téma.

Szeptember elsejétől az Alkotmánybíróság munkájába bekapcsolódik az az öt új bíró, akit június végén a kormánypártok jelöltjeként, titkos szavazáson, kétharmados többséggel választott meg a parlament.
Az origo.hu a napokban saját információira hivatkozva azt közölte, hogy a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági határozattervezetről augusztus utolsó napjaiban megszülethet a döntés. A hírportál értesülései szerint a határozattervezet kimondja, hogy azoknak is jár állami nyugdíj, akik pénztártagok maradtak. Az origo úgy értesült, hogy a tervezet szerint semmis lenne a törvénynek az a része, amely megvonja az állami nyugdíjjogosultságot a magánnyugdíjpénztárban maradóktól, és az Ab a törvénynek azt a pontját is megsemmisítené, amely a munkáltatói nyugdíjjárulékot átnevezte nyugdíj-hozzájárulássá. Ennek azért van jelentősége, mert ha valaki járulékot fizet, cserébe valamilyen szolgáltatásra lesz jogosult, míg a hozzájárulás formálisan adónak minősül, adóért pedig közvetlenül nem jár ellenszolgáltatás.