A jog az erkölcs nélkül kiüresedik

2019. október 14.

Sulyok Tamás és Darák Péter közös interjúja a Karc FM-nek

Interjút adott az Alkotmánybíróság elnöke és a Kúria elnöke a Karc FM rádiónak. Sulyok Tamás és Darák Péter a Bírósági Akták című jogi magazinműsornak nyilatkozott 2019. október 13-án. A beszélgetés apropója, hogy „Erkölcs és Jog” címen rendezett szakmai konferenciát a legfőbb bírói fórum.

Az Alkotmánybíróság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az erkölcs és a jog két egymás mellett létező nagy normarendszer. Sulyok Tamás hangsúlyozta: ha a kettő kapcsolódását keressük, akkor egy kapuval és egy ajtóval találkozhatunk. A kapu általában az alkotmány alapjogi katalógusa, az Alaptörvényben ugyanis közvetlenül is megjelennek erkölcsi alapelvek. Az ajtó pedig a bírói szubjektum – mondta a taláros testület vezetője.

A jog világa nagyon összetetté vált és csak kivételes esetben engedi a jogalkotás láttatni a jog erkölcsi hátterét – mondta a Kúria elnöke. Ugyanakkor Darák Péter rámutatott, a jogalkalmazáson is múlik, hogy miként él a jogi és erkölcsi normarendszer összhangba hozásának eszközével.

A magazinműsor itt hallgatható meg >>