Szabó Attila László az Alkotmánybíróság új főtitkára

2025. június 20.

Szabó Attila Lászlót választotta meg az Alkotmánybíróság teljes ülése főtitkárnak.

Szabó Attila László 2001-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel. Jogi szakvizsgáját jeles eredménnyel 2005-ben tette le. 2006-ban Európa-jogi, majd 2014-ben munkajogi szakjogászi képesítést szerzett.

Pályafutását a Magyar Szabadalmi Hivatal Jogi és Nemzetközi Főosztály Jogi Osztályán kezdte. Ezt követően a Pest Megyei Bíróságon dolgozott bírósági fogalmazóként, majd bírósági titkárként. 2007-től az Alkotmánybíróságon folytatta munkáját tanácsadói, főtanácsadói munkakörökben, majd 2014-től 2024-ig kabinetfőnökként. 2024-ben a Sándor-palota főigazgatója, 2025-ben – főtitkári megválasztásáig – az Állami Számvevőszék jogi igazgatóhelyettese volt.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése 2025. június 18-ai hatállyal választotta meg főtitkárnak.

Munkája mellett számos területen vállal oktatási, vizsgáztatási feladatokat, jogi szakvizsga bizottsági tag, 2019 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen címzetes egyetemi docens. Szakmai és civil tevékenységéért 2018-ban a Magyar Arany Érdemkereszt, 2024-ben pedig Szuverén Máltai Lovagrend Nagykereszt kitüntetéseket vehette át.