a jelenlegi tagok

Dr. Dienes-Oehm Egon

Születési év: 1945

Az Országgyűlés 2011 júniusában választotta az Alkotmánybíróság tagjává, 2011. szeptember 1-jei hatállyal. Alkotmánybírói mandátuma 2023. szeptember 1-jén lejárt.

Egyetemi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán folytatta, jogi doktorátusát “cum laude” minősítéssel szerezte 1968-ban. A későbbiekben még számos diplomát szerzett, illetőleg oklevélre jogosító tanfolyamot végzett: ügyvédi és jogtanácsosi szakvizsga /Budapest,1973/; GATT kereskedelempolitikai tanfolyam /Genf, 1979, francia nyelven/; a nemzetközi pénzügyi rendszerről szóló szabadegyetemi tanfolyam /Budapest,1984/; külkereskedelmi jogászi szakvizsga /Budapest,1985/.

Szakmai tevékenységét állami vállalatoknál és pénzügyi intézményeknél kezdte. 1968 és 1975 között jogtanácsosként szakmai tevékenysége a polgári jog körébe tartozó vállalati ügyekre, valamint a nemzetközi magánjog hatálya alá eső nemzetközi kártérítési kérdésekre irányult. 1975 óta a közigazgatásban dolgozik /Külkereskedelmi Minisztérium és jogutódai, 1996 után Külügyminisztérium/, előbb a nemzetközi kereskedelemmel, majd az európai integrációval foglalkozik. 1998 és 2003 között az Integrációs Államtitkárság helyettes vezetője, államtitkári, illetőleg 2003-ban államtitkár helyettesi besorolásban, 2003 és 2007 között pedig nagykövetként Magyarországnak az Európai Unió mellett Brüsszelben működő Állandó Képviseletén helyettes állandó képviselő. Integrációs tevékenységéért 2006-ban a köztársasági érdemrend civil tagozat tiszti középkeresztjével tüntették ki. Tudományos és oktatási tevékenységét illetően a következőket kell kiemelni: 1987-98: meghívott előadó a szegedi József Attila Tudományegyetemen /az oktatott tárgyak: nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga és európai közösségi jog/; 1993-tól 1998-ig adjunktus a Miskolci Egyetemen /tárgy: európai integráció és közösségi jog/; 1997.óta adjunktus, majd címzetes docens a Pázmány Péter katolikus Egyetemen. Számos, a nemzetközi kereskedelemre, a beruházás védelemre, a társasági jogra, az európai integrációra és az európai közösségi jogra vonatkozó tanulmány, egyetemi jegyzet és egyéb publikáció szerzője, illetőleg társszerzője. 2003–2010-ig a washingtoni International Center of the Settlement of Investment Disputes (ICSID) választott bírósága békéltető paneljének tagja.